|
Az "óbudai hegyek alatt" 1991 óta működő Óbudai Népzenei Iskola harmadik alkalommal mutatja be legjobb növendékeit hanghordozón. A Kobzos Kiss Tamás vezette Nagyszombat utcai intézmény tanárai javarészt maguk is népzenei műsorok jól ismert művészei, akik a mesterséget nem könyvből, hanem közvetlenül a falusi emberek szájáról, kezéről tanulták el. Tudásukat nagy hozzáértéssel és szeretettel adják tovább, ennek is köszönhető, hogy örömmel jön ide tanulni kicsi és nagy, s az egyéni és közösségi tanulás során szinte észrevétlenül maga is e hagyomány hiteles tolmácsolójává válik. A magyar népzenei nevelés e - külföldi szakemberek érdeklődését is kiváltó -műhelyének magas színvonala annak is köszönhető, hogy növendékei az eredeti népzenei felvételek újabb és újabb meghallgatásával a népi előadásmód legrejtettebb titkait is ellesve válnak a hagyomány folytatóivá, egyszersmind magyarabbá. A Kodály első felvidéki gyűjtőútjával 1905-ben megindult magyar népzenekutatás 2005-ben éppen százéves múltját ünnepli. E jubileumi évben nem is kaphatunk szebb ajándékot, mint hogy hagyományunk Kodály és Bartók nyomán összegyűjtött kincseit száz évre rá legifjabbjaink előadásában zenekultúránk élő részeként üdvözölhetjük. A több mint egyórás CD-n a magyar nyelvterület nagytájainak zenéjéből adnak ízelítőt a szólóban és csoportosan megszólaló énekesek és a különféle hangszerek ifjú mesterei. Hallgassuk őket olyan örömmel és szeretettel, amilyennel maguk is dalolnak, muzsikálnak. Szalay Olga népzenekutató |