Húsz éve a világon egyedülálló állami képzésben tanítják
népi hangszereken játszani a gyerekeket
Nemrég ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját az Óbudai
Népzenei Iskola. Az alapfokú művészetoktatási intézmény népzenét
tanuló, elsősorban általános iskolás korú növendékei a jubileum
alkalmából gálakoncertet adtak. Az intézmény valójában 35
éves múltra tekint vissza. A III. kerületben - az országban elsőként
- ekkor indult el a magyar népzene intézményes, zeneiskolai tanítása,
Béres János furulyaművésznek, zenetanárnak köszönhetően.
Jelenleg körülbelül 200 növendékük van, és szinte valamennyi
magyar népi hangszeren lehet tanulni (beleértve a népi éneket),
és a növendékek népi játékokat, népszokások is megismernek. Az
iskola vezetőinek fő szándéka, hogy a népzene az új, városi közegben
is megtalálja a helyét, egyén- és közösségformáló szerepet töltsön
be. Kobzos Kiss Tamás népzenész, előadóművész, tanár 1986
óta tanít az iskolában, 1991-ben nevezték ki az intézmény igazgatójává.
Vele beszélgettünk.
- Kik voltak a zeneiskola első tanárai?
- A kezdeti évek során főleg néhány
lelkes és rátermett ember (többek között
ifjabb Csoóri Sándor, Bodza Klára,
Havasréti Pál, Lányi György, Jánosi
András, Budai Ilona, Fábián Éva,
Ökrös Csaba, Juhász Zoltán) tanított
itt, ők a hetvenes évek elején indult
táncházmozgalom zenészeiként adtak
lendületet az iskolának, amelyre nagy
hatást gyakorolt még az erdélyi vonószene,
tánc is. Az iskola 1991-ben Óbuda-
Békásmegyer Önkormányzatnak köszönhetően
önálló közoktatási intézmény,
állami népzenei iskola lett, ez -
ha jól tudom - a világon, de Európában
minden bizonnyal egyedülálló.
- Hogyan zajlik a tanítási folyamat?
- A népzenei képzést leginkább a
nyelvtanításhoz tudnám hasonlítani,
ahol nagy szerepet kap a
hallás utáni
tanulás. A népzenében kizárólag ez
működik: az utánzás, a mesterektől való
tanulás. Mi is így tanultuk, és így adjuk
tovább a tudásunkat. Persze felhasználunk
hanganyagokat is, hiteles forrásból
merítünk, hiszen
Vikár Béla óta számos
népdalgyűjtőnek köszönhetően tekintélyes
anyag áll rendelkezésre. Hozzáteszem,
hogy az iskola a kilencvenes évek
óta készít felvételeket, így szép számmal
vannak saját anyagaink is. Természetesen
megtanítjuk a zeneelméletet is, igaz,
más hangsúlyokkal, mint a klasszikus zenei
képzésben (a magyar népzene egyszólamú,
az összhangzattannak ezért itt
például kisebb a jelentősége), a lényeg
azonban a gyakorlaton van, és rendszeresek
a zenekari próbák is. Használjuk
a tanáraink (többek között
Balogh
Sándor, Borsi Ferenc, Juhász Zoltán,
Virágvölgyi Márta) által szerkesztett
tankönyveket azok hangzó mellékleteivel
együtt, sőt Népzenei alapismeretek
elnevezéssel egy külön tantárgyat is kidolgoztunk,
amelyet számos iskola tantervébe
is beépítettek már.
- Mit gondol az általános és középiskolák népzene-oktatásáról?
- Bartók Bélánál engem először éppen
a
magyar népzene gazdagsága,
va riációs kincse fogott meg. Én is úgy
gondolom, hogy a lecsupaszított dalok
az énektankönyvekben nem minden
esetben alkalmasak arra, hogy megszerettessék
a népzenét a gyerekekkel. Az
autentikus hangfelvételeket meghallgatva
egészen más élményben lehet részük
a kisdiákoknak. Erre nagy szükség
lenne. Több kísérletet is tettünk arra,
hogy a tanár-, tanító-, óvodapedagógus-
képzésben hangsúlyosabb szerepet
foglaljon el ez a szemlélet. Sajnos azonban
még mindig kevés szó esik erről. Az
iskola megalapítása előtt elképzelhetetlen
volt, hogy a népzenét ne „becsomagolva”,
hanem egy az egyben tanítsuk.
Ezért mi igyekszünk úgy tanítani, hogy
a diákok ne csak a technikai tudást szerezzék
meg, hanem részük legyen a mögöttes
élményben is.
- Segíthetnek a népzenei dallamvilág újrafelfedezésében
a könnyűzenei formációk, a motívumok
beépítése a fiatalok körében népszerű
műfajokba?
- Ezt a folyamatot az
Illés együttes
kezdte el, mégpedig rendkívül magas
színvonalon. Azóta sajnos számos rossz
példát is láttunk erre, és nem tartom
szerencsésnek a műfajok erőltetett keverését
sem. Sok esetben csak a jobb
eladhatóság kedvéért alkalmaznak egyegy
egyszerű, mindenki által ismert
motívumot, amelyet aztán a végtelenségig
ismételgetnek. Előremutatóak azonban
a jazz és a népzene találkozásából
származó kísérletek.
Dresch Mihály
például rendkívül szorgalmas munkával
merült el a népzene világában, ennek
köszönhetően színvonalas, ízléses
produkciók születtek. A legfontosabb
a népzene iránti alázat, ezt tanultuk a
széki cigányoktól is.
- Van ma Magyarországon olyan hivatalos
főiskolai vagy egyetemi képzés, ahol a népzene
tanítását oktatják?
- Nekünk még az adta a mintát,
ahogy mi is tanultuk a népzenét: maguktól
a zenekaroktól, a népzenészektől.
Sokunkra olyan erős hatással volt a
népzene, hogy az eredeti szakmánkat is
feladtuk érte. Én például vegyész diplomával
indultam neki az életnek. A fiatalabb
tanáraink
Nyíregyházán végeztek
a főiskolán, ahol már hosszú évek óta
képeznek hivatalosan is népzenetanárokat
(ide egyébként „öreg fejjel” mi is
beiratkoztunk, hogy legyen papírunk a
tanításhoz), de negyedik éve már a zeneakadémián
is van népzenei
képzés. Az országban
a - szintén a közoktatás
részét képező - zeneiskolai
hálózat keretében ma
már sok helyen tanítanak
népzenét, háromévente
pedig megszervezik Gödöllőn
a népzenét tanító intézmények
konferenciáját, ez idén áprilisban lesz.
- Milyen hangszereket választanak előszeretettel,
melyek a legnépszerűbbek?
- A citerát, a hegedűt, a furulyát és
az éneket. Népszerű még a tekerőlant
is, meg valamennyire a duda, de a brácsa
sajnos kevésbé.
Erről mi magunk is meggyőződhettünk
az egyik délutáni zeneórán.
- Most tudtad, hogy megállunk,
mert csináltam egy lezáró mozdulatot
- mondta
Csernók Klára hegedűtanár
Tolnai Nándornak, aki a
testvérével,
Saroltával együtt
gyakorolt. A tanárnővel együtt
egy triót alkotnak, a gyerekek
bőgőn és brácsán játszanak,
aztán egyszer csak hangszert
cserélnek.
- Ez miért fontos? - kérdezem
a tanárnőt.
- Egy prímásnak minden
hangszeren kell tudnia játszani! - válaszolja
mosolyogva Csernók Klára, az iskola
legfiatalabb tanára. - A zenekarban
nagyon fontos, hogy ismerjük a
többi hangszert is, átérezzük azok szerepét,
az általuk játszott ritmust. Ráadásul
kevés is a brácsásunk, úgyhogy még
ez a gyakorlati szempont is indokolttá
teszi a cserét!
A próba folytatódik, a testvérek nagy
buzgalommal folytatják a játékot.
- Kik azok, akik az Óbudai Népzenei Iskolát
választják? - kérdezem Kobzos Kis
Tamást.
- Régebben sokan felnőtt fejjel jelentkeztek,
hiszen akkoriban még
kevesebb lehetőség volt a népzene
tanulására, ma már fiatalok,
főleg általános iskolások érkeznek.
Nagy örömünkre egyre
több a nagycsaládból származó
gyerek, és általánosan elmondható,
hogy a hozzánk jelentkezők
szülei is nagy jelentőséget
tulajdonítanak a
népzenének. Sokan jönnek
a táncházakból is, bár mostanában
szomorúan halljuk,
hogy egyre többet zárnak be.
Vannak azonban kivételek
is. Igen érdekes, hogy egy
autista kisfiú is tanul nálunk,
aki egyszer valahol meghallott
egy tekerőlantot, és beleszeretett
a hangjába. Azóta
hozzánk jár, rengeteget
fejlődött, nemcsak zeneileg,
hanem az emberi kapcsolatok
tekintetében is:
örömmel köszön, beszélget,
jó a kedélye.
