Iskolánk a térképen!!

 

Népzene: érték, élmény, közösség


Húsz éve a világon egyedülálló állami képzésben tanítják népi hangszereken játszani a gyerekeket Nemrég ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját az Óbudai Népzenei Iskola. Az alapfokú művészetoktatási intézmény népzenét tanuló, elsősorban általános iskolás korú növendékei a jubileum alkalmából gálakoncertet adtak. Az intézmény valójában 35 éves múltra tekint vissza. A III. kerületben - az országban elsőként - ekkor indult el a magyar népzene intézményes, zeneiskolai tanítása, Béres János furulyaművésznek, zenetanárnak köszönhetően.
Jelenleg körülbelül 200 növendékük van, és szinte valamennyi magyar népi hangszeren lehet tanulni (beleértve a népi éneket), és a növendékek népi játékokat, népszokások is megismernek. Az iskola vezetőinek fő szándéka, hogy a népzene az új, városi közegben is megtalálja a helyét, egyén- és közösségformáló szerepet töltsön be. Kobzos Kiss Tamás népzenész, előadóművész, tanár 1986 óta tanít az iskolában, 1991-ben nevezték ki az intézmény igazgatójává. Vele beszélgettünk.


- Kik voltak a zeneiskola első tanárai?
- A kezdeti évek során főleg néhány lelkes és rátermett ember (többek között ifjabb Csoóri Sándor, Bodza Klára, Havasréti Pál, Lányi György, Jánosi András, Budai Ilona, Fábián Éva, Ökrös Csaba, Juhász Zoltán) tanított itt, ők a hetvenes évek elején indult táncházmozgalom zenészeiként adtak lendületet az iskolának, amelyre nagy hatást gyakorolt még az erdélyi vonószene, tánc is. Az iskola 1991-ben Óbuda- Békásmegyer Önkormányzatnak köszönhetően önálló közoktatási intézmény, állami népzenei iskola lett, ez - ha jól tudom - a világon, de Európában minden bizonnyal egyedülálló.

- Hogyan zajlik a tanítási folyamat?
- A népzenei képzést leginkább a nyelvtanításhoz tudnám hasonlítani, ahol nagy szerepet kap a hallás utáni tanulás. A népzenében kizárólag ez működik: az utánzás, a mesterektől való tanulás. Mi is így tanultuk, és így adjuk tovább a tudásunkat. Persze felhasználunk hanganyagokat is, hiteles forrásból merítünk, hiszen Vikár Béla óta számos népdalgyűjtőnek köszönhetően tekintélyes anyag áll rendelkezésre. Hozzáteszem, hogy az iskola a kilencvenes évek óta készít felvételeket, így szép számmal vannak saját anyagaink is. Természetesen megtanítjuk a zeneelméletet is, igaz, más hangsúlyokkal, mint a klasszikus zenei képzésben (a magyar népzene egyszólamú, az összhangzattannak ezért itt például kisebb a jelentősége), a lényeg azonban a gyakorlaton van, és rendszeresek a zenekari próbák is. Használjuk a tanáraink (többek között Balogh Sándor, Borsi Ferenc, Juhász Zoltán, Virágvölgyi Márta) által szerkesztett tankönyveket azok hangzó mellékleteivel együtt, sőt Népzenei alapismeretek elnevezéssel egy külön tantárgyat is kidolgoztunk, amelyet számos iskola tantervébe is beépítettek már.

- Mit gondol az általános és középiskolák népzene-oktatásáról?
- Bartók Bélánál engem először éppen a magyar népzene gazdagsága, va riációs kincse fogott meg. Én is úgy gondolom, hogy a lecsupaszított dalok az énektankönyvekben nem minden esetben alkalmasak arra, hogy megszerettessék a népzenét a gyerekekkel. Az autentikus hangfelvételeket meghallgatva egészen más élményben lehet részük a kisdiákoknak. Erre nagy szükség lenne. Több kísérletet is tettünk arra, hogy a tanár-, tanító-, óvodapedagógus- képzésben hangsúlyosabb szerepet foglaljon el ez a szemlélet. Sajnos azonban még mindig kevés szó esik erről. Az iskola megalapítása előtt elképzelhetetlen volt, hogy a népzenét ne „becsomagolva”, hanem egy az egyben tanítsuk. Ezért mi igyekszünk úgy tanítani, hogy a diákok ne csak a technikai tudást szerezzék meg, hanem részük legyen a mögöttes élményben is.

- Segíthetnek a népzenei dallamvilág újrafelfedezésében a könnyűzenei formációk, a motívumok beépítése a fiatalok körében népszerű műfajokba?
- Ezt a folyamatot az Illés együttes kezdte el, mégpedig rendkívül magas színvonalon. Azóta sajnos számos rossz példát is láttunk erre, és nem tartom szerencsésnek a műfajok erőltetett keverését sem. Sok esetben csak a jobb eladhatóság kedvéért alkalmaznak egyegy egyszerű, mindenki által ismert motívumot, amelyet aztán a végtelenségig ismételgetnek. Előremutatóak azonban a jazz és a népzene találkozásából származó kísérletek. Dresch Mihály például rendkívül szorgalmas munkával merült el a népzene világában, ennek köszönhetően színvonalas, ízléses produkciók születtek. A legfontosabb a népzene iránti alázat, ezt tanultuk a széki cigányoktól is.

- Van ma Magyarországon olyan hivatalos főiskolai vagy egyetemi képzés, ahol a népzene tanítását oktatják?
- Nekünk még az adta a mintát, ahogy mi is tanultuk a népzenét: maguktól a zenekaroktól, a népzenészektől. Sokunkra olyan erős hatással volt a népzene, hogy az eredeti szakmánkat is feladtuk érte. Én például vegyész diplomával indultam neki az életnek. A fiatalabb tanáraink Nyíregyházán végeztek a főiskolán, ahol már hosszú évek óta képeznek hivatalosan is népzenetanárokat (ide egyébként „öreg fejjel” mi is beiratkoztunk, hogy legyen papírunk a tanításhoz), de negyedik éve már a zeneakadémián is van népzenei képzés. Az országban a - szintén a közoktatás részét képező - zeneiskolai hálózat keretében ma már sok helyen tanítanak népzenét, háromévente pedig megszervezik Gödöllőn a népzenét tanító intézmények konferenciáját, ez idén áprilisban lesz.

- Milyen hangszereket választanak előszeretettel, melyek a legnépszerűbbek?
- A citerát, a hegedűt, a furulyát és az éneket. Népszerű még a tekerőlant is, meg valamennyire a duda, de a brácsa sajnos kevésbé.

Erről mi magunk is meggyőződhettünk az egyik délutáni zeneórán. - Most tudtad, hogy megállunk, mert csináltam egy lezáró mozdulatot - mondta Csernók Klára hegedűtanár Tolnai Nándornak, aki a testvérével, Saroltával együtt gyakorolt. A tanárnővel együtt egy triót alkotnak, a gyerekek bőgőn és brácsán játszanak, aztán egyszer csak hangszert cserélnek.

- Ez miért fontos? - kérdezem a tanárnőt.
- Egy prímásnak minden hangszeren kell tudnia játszani! - válaszolja mosolyogva Csernók Klára, az iskola legfiatalabb tanára. - A zenekarban nagyon fontos, hogy ismerjük a többi hangszert is, átérezzük azok szerepét, az általuk játszott ritmust. Ráadásul kevés is a brácsásunk, úgyhogy még ez a gyakorlati szempont is indokolttá teszi a cserét!
A próba folytatódik, a testvérek nagy buzgalommal folytatják a játékot.

- Kik azok, akik az Óbudai Népzenei Iskolát választják? - kérdezem Kobzos Kis Tamást.
- Régebben sokan felnőtt fejjel jelentkeztek, hiszen akkoriban még kevesebb lehetőség volt a népzene tanulására, ma már fiatalok, főleg általános iskolások érkeznek. Nagy örömünkre egyre több a nagycsaládból származó gyerek, és általánosan elmondható, hogy a hozzánk jelentkezők szülei is nagy jelentőséget tulajdonítanak a népzenének. Sokan jönnek a táncházakból is, bár mostanában szomorúan halljuk, hogy egyre többet zárnak be. Vannak azonban kivételek is. Igen érdekes, hogy egy autista kisfiú is tanul nálunk, aki egyszer valahol meghallott egy tekerőlantot, és beleszeretett a hangjába. Azóta hozzánk jár, rengeteget fejlődött, nemcsak zeneileg, hanem az emberi kapcsolatok tekintetében is: örömmel köszön, beszélget, jó a kedélye.