|
Budapesten születtem. A Marczibányi téri zenei-általános iskola elvégzése után a Móricz Zsigmond Gimnázium ének szakos osztályában érettségiztem 1979-ben. Iskoláim elvégése mellett a II. kerületi Állami Zeneiskolában 4 évig furulyázni, 6 évig hegedülni és 8 évig zongorázni tanultam. Később, felsőfokú tanulmányaim elvégzése után 1 évig orgonálni. 1980-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatának hallgatója voltam. 1982-ben az országos II. Kodály Zoltán zeneelmélet-szolfézs főiskolai versenyen II. helyezést értem el. 1983-ban szereztem diplomát Általános iskolai ének, zeneelmélet-szolfézs, karvezetés szakon. Egyetemi oklevelet 2002-ben szereztem a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti karán Ének-zenetanár, karvezetés szakon. 1983-1992 között a VIII. kerületi Állami Zeneiskolában tanítottam, mint szolfézs tanszakvezető. 1992-2009-ig az Óbudai Népzenei Iskola igazgatóhelyettese voltam, és jelenleg is itt tanítom a szolfézst, zeneelméletet és a zongorát. Közben egy évig ösztöndíjasként dolgoztam a MTA Zenetudományi Intézetben Dr. Tari Lujza irányításával, majd öt évig a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályának munkatársa voltam. 1995 óta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Püspöki Titkársága által szervezett Kántorképzőn, Kántor továbbképzőn és Karnagyképzőn szolfézst tanítok. 1994-ben iskolánk fölkérésére megírtam a 2 kiadást megért "A népzenei alapismeretek" című könyvet, melyet a Calibra jelentetett meg, és az akkori minisztérium kísérleti tankönyvvé nyilvánított. Szintén ebben az évben jelent meg az "Indián énekeskönyv" c. kiadvány (Calibra Kiadó), melynek társszerzője voltam. Társszerkesztőként működtem közre az Óbudai Népzenei Iskola és az Etnofon kiadó gondozásában megjelent "Balogh Sándor: Moldvai hangszeres dallamok" c. kiadványban. Mindemellett mintegy 20 kiadvány nyomdai előkészületét, ill. kottagrafikáját készítettem el. 1998-ban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felkért a NAT "Alapfokú Művészetoktatás - Népzene" tantárgyai közül a "Népzenei ismeretek" nevű új tantárgy követelményeinek és tantervi programjának kidolgozására. Különböző témákban vettem részt továbbképzésen, és szereztem tanúsítványt: 1999. febr. 10. az ELTE TFK által vezetett "Számítógépes zenetanári", 1999. ápr. 30. szintén ugyanitt "Számítógép használata a zeneoktatásban II", 1999. dec.1. az FPI által szervezett "Stílusismeret és technikaképzés (zongora módszertani tanfolyam)" és 2002. febr. 12. az Informatika-számitástechnika Tanárok Egyesülete által szervezett "Számítógépes üzemeltetés haladóknak". Jelenleg a Till Ottó által vezetett Viadana amatőr zenekarban rendszeresen hegedülök. |