|
| |
BemutatkozásAz Óbudai Népzenei Iskola a magyarországi népzenetanítás legrégebben működő műhelye. Bár a zeneiskola önálló intézményként az idén ünnepli 20 éves évfordulóját, 35 esztendeje annak, hogy a III. kerületben - az országban elsőként - elindult a magyar népzene intézményes, zeneiskolai tanítása, Béres János furulyaművésznek, zenetanárnak köszönhetően. A kezdeti néhány után (furulya, citera, cimbalom, duda, tekerő) egyre több népi hangszer, valamint a népi ének oktatására is megnyílt a lehetőség. Jelenleg körülbelül 200 növendékünk van, és szinte valamennyi magyar népi hangszert lehet tanulni a népi ének, a népi játékok, és a népszokások mellett.
Segítette a munkánkat az 1972 -ben elinduló, és azután egyre terebélyesedő
táncházmozgalom. Az ebből kinőtt zenészek közül többen az Óbudai Népzenei Iskola tanáraivá
lettek
(pl. ifj. Csoóri Sándor, Jánosi András, Budai Ilona, Fábián Éva, Havasréti
Pál, Lányi György, Ökrös Csaba, Juhász Zoltán). Gyűjtési
tapasztalataikat kiválóan kamatoztatták a tanítási munkában. Nagy változást hozott az 1991-es esztendő, melyben - az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnak köszönhetően - a már korábban önálló elhelyezést nyert iskola önállóságot kapott. Ezzel a lépéssel Óbuda talán Európában is egyedülállóan, állami népzenei iskolát hozott létre. (Bár több helyen működik Európában főiskolai szintű gyakorlati népzenetanítás - pl. Finnország, Svédország, Norvégia, Görögország, Bulgária, Észtország, Szlovákia - az alapfokú oktatás általában tanfolyamokra, táborokra korlátozódik.) Igazgatónk 1991 szeptemberétől Kobzos Kiss Tamás, aki tanárként 1986 óta tevékenykedik iskolánkban. Intézményünkben a tanítás módszere a személyes átadáson (a tanárok maguk is a népzene avatott előadói) és eredeti felvételek hallgatásán - elemzésén alapul, megvalósítva Bartók intelmeit: "a parasztzene után vágyódó zenésznek nem szabad azt halott gyűjteményekben múzeumi tárgyként megismernie. A dallam lejegyzésekor éppen az semmisül meg, ami a parasztzenét élményszerűvé teszi a zenész számára". Ily módon sikerülhet az, amire a korábbi időkben talán nem is gondoltak: a hangszeres és énekelt magyar népzene az új, városi közegben megtalálja helyét, egyén- és közösségformáló szerepet tölt be.
Az iskola jó alapot ad későbbi közép- vagy felsőfokú népzenei
tanulmányokhoz is.
Felvételi meghallgatást minden év májusában tartunk, de szívesen látunk
érdeklődőket ismerkedésre, beszélgetésre előzetes jelentkezés alapján megbeszélt időben. |
|