Mint azt minden
fórumon eddig is hangoztattuk, nagyra értékeljük Béres János
iskolateremtő munkásságát, azt csorbítani nem áll szándékunkban. A
cikkben azonban több olyan állítás is van, amely nem felel meg a
valóságnak. Ezek a következők:
1975. szeptemberében nem az Óbudai Népzenei Iskola alakult meg, hanem a
III. kerületi Zeneiskola népzenei tanszaka. A cikk állításával szemben
néptánc tagozata a zeneiskolának sohasem volt, a néptánc oktatást a
kerületi iskolák vezették be, szervezetileg ez az ő hatáskörükbe
tartozott (természetesen nagyon fontos volt az együttműködés pl. az
Árpád Gimnáziummal, vagy a Medgyessy Ferenc Általános Iskolával).
Az Óbudai Népzenei Iskola alapítása 1991. január 1-én történt. Négyszáz
tanulója nem volt, az 1990/91-es tanévet 259 tanuló fejezte be (akkor
még mód volt a csoportos főtárgyi oktatásra is, a mai létszám egyéni
tanítással 220 fő).
Az említett tanácsi határozat nem Óbudai Népművészeti Iskolát, hanem
Óbudai Népzenei Iskolát hozott létre, népi kézművesség oktatásáról nem
volt szó (ennek megfelelően sem ezt, sem a szintén nem létező néptánc
tagozatot nem szüntethette meg a szeptember 1-vel nyilvános pályázat
útján megválasztott, az Önkormányzat által kinevezett igazgató, Kobzos
Kiss Tamás). Béres János 1990. december 30-val nyugdíjba ment,
januártól, mint megbízott igazgató működött az új igazgató
megválasztásáig.
A fentiekkel kapcsolatos dokumentum intézményünkben, illetve
iskolánk
honlapján megtekinthető.
Az Óbudai Népzenei Iskolából fennállása óta senki sem távozott
elbocsátás útján. Béres János - aki szaktanácsadóként dolgozott tovább
1993-ig - lemondással hagyta el az intézményt, majd Kobzos Kiss Tamást
és az iskola több dolgozóját hamis vádakkal feljelentette a Fővárosi
Főügyészségen. Egy tanár 2001. szeptemberében áthelyezéssel került
Ürömre, 2 tanár egy-egy éves betegállomány után 2002. szeptemberében
nem fogadta el a felsőfokú végzettség hiánya miatt - jóindulatból -
felkínált határozott idejű szerződést, így munkaviszonyuk megszűnt.
Az Óbudai Népzenei Iskola sok-sok sikert, eredményt mondhat magáénak.
Köszönhető ez a kitűnő, egymás munkáját segítő tanári karnak és a
tanítványainknak, s annak a nyugodt, kiegyensúlyozott, szeretetteljes
légkörnek, amit igazgatónk biztosít számunkra. Nem véletlenül kapott
iskolánk kiváló minősítést és Príma-díjat. Tanáraink között vannak
Életfa díjasok, Magyar Örökség díjasok, többen tanítanak közülünk a
Zeneművészeti Egyetem Népzene szakán. Úgy érezzük, hogy szakmai
felkészültségünket, elhivatottságunkat senkinek nincs joga kétségbe
vonni. Főleg annak nem, aki 20 éve nem tanít köztünk.
Örülünk, és büszkék vagyunk, hogy az Óbudai Népzenei Iskola pedagógusai
lehetünk, és immár ötödször újabb öt esztendőre bizalmat szavaztunk
igazgatónknak, Kobzos Kiss Tamásnak, akit nemrég Liszt Ferenc-díjjal
tüntettek ki.
Az Óbudai Népzenei Iskola tantestülete
A délután kezdődő esemény kézművességgel és
a kicsik bemutatkozó műsorával indult, majd este 7-kor a Gálaműsor
következett, melyen felléptek a pusztinai és a válaszúti
gyermekek, a Csillagszemű Táncegyüttes és az Óbudai
Népzenei Iskola nagyobb növendékei. A jó hangulatú előadást
táncház követte, melyet Tímár Sándor és felesége Tímár Böske
vezetett.